Egészség és Design – hogyan alkalmazhatom a természetes felületképző anyagokat?

Az épületbiológia tudománya immáron több mint 30 éve foglalkozik behatóan az ember és annak épített környezetének egymásra gyakorolt hatásáról. Ebbe többek között beletartozik a környezetvédelem (például: az adott építőanyag az előállítása és az életciklusa végén mennyire környezetbarát), az ökológia és a fenntarthatóság, hogy milyen környezetet hagyunk örökül a bennünket követő generációnak.

Egyre szigorúbb energetikai elvárások 2020-tól jelentősen megszigorodik az új lakóépületekkel szemben támasztott elvárások. Ami egyrészről, helyes és dicséretes törekvés, hogy kevesebb energiát használjunk el épületeink fűtésére, másrészről a jól záró ablakoknak, ajtóknak és vastag hőszigetelésnek köszönhetően az épületek természetes szellőzése teljesen megszűnik.

Ennek több negatív hozadéka is lehet, ha nem figyelünk oda a megfelelő építőanyagok kiválasztására: a modern, mesterséges vegyi anyagokat tartalmazó építőanyagok sokszor hónapokon át káros anyagokat (VOC-ket, illékony szerves vegyületeket pl. formaldehid, oldószerek) párologtatnak lakótereink felé. Központi szellőzőrendszer hiányában a pára felgyülemlik a belső terekben  és penészedéshez vezet. Az  elektromoson töltött felületek (jellemzően:műanyagfestékek, lakkok) a levegőben tartják a szálló finomport ami irritálja a nyálkahártyánkat. Mára sajnos eljutottunk odáig, hogy laborvizsgálatokkal alátámasztott, hogy otthonaink belső levegője szennyezettebb, mint a külső levegő.

Falfelületeink (vakolat, festék), mint harmadik bőrréteg funkcionálnak az embernél, mely a tudatalattinkra (felület, struktúra, szín) és közérzetünkre is egyaránt hat. Mivel nagy felületen vesznek körbe bennünket otthonunkban így nagy mértékben képesek hozzájárulni a jó közértez és az egészséges lakóklíma kialakításához.

Mire is gondolunk?

Ideális esetben a választott anyagok képesek aktívan részt venni a ház páragazdálkodásában: egyes vályogvakolatok pl. akár 10 x annyi párát képesek magukba szívni, eltárolni és később leadni mint pl. a gipszes vagy mész-cement vakolatok.  A beépített anyagok ideális esetben nem párologtatnak ki magukból káros vegyi anyagokat, negatív töltésűek így csökkentik a szálló finompor mennyiségét és semleges illatúak, vagy nincs illatuk.

Ezen írásunkban a nemzetközi épületbiológiai intézet által a pozitív lakóklíma szempontjából legmeghatározóbb vályog  felületképző anyagokról írunk.

Vályog nemesvakolatok

A vályog nemesvakolatok természetes, vályog illetve agyag alapú dekoratív felületképző anyagok, mely a természetes ásványi és földpigmentekkel  színezhető. Ennek köszönhetően a glettelés és a színezés egy lépésben történik.

BIOKAY Lehm Finish vályog nemesvakolat

A vályog gletthez hasonlóan, szintén vályog alapú természetes felületképző anyagról beszélünk. Mely a különböző agyagfajtáknak és homoknak köszönhetően sokszínű felületi kialakítást tesz lehetővé, legyen szó sima, csiszolt, szivacsolt vagy rusztikus felületekről. A vályog nemesvakolat anyagában színezhető BIOKAY ásványi és földpigmentekkell.  Ideális esetben 2 rétegben kerül felhordásra 2mm vastagságban.  Kiszerelés: 25kg-os zsákos.  Anyagigény: kb. 2kg / m2

Felhordása történhet rozsdamentes glettvassal és glettszóróval is. Az alábbi rövid kis videóban jól látható:

BIOKAY Vályog glett

Különösen finom szemcseméretű fehér agyagból, vályogból és Európa legfehérebb kvarchomokjából álló beltéri természetes glett, mely mentes mindenféle egészségkárosító mesterséges vegyi adaléktól.  Használatával egyedien szép és sima ásványi felületek alakíthatóak ki, melyek igény esetén a természetes méhviasz alapú waxokkal moshatóvá, hőállóvá tehetőek.  A vályog glett színezése természetes ásványi és földpigmentekkel történik, melyek egymással korlátlanul keverhetőek így több száz színárnyalat közül választhatunk. Felhordása rozsdamentes glettvassal történik majd a tömörítés japán glettvassal. Kiszerelés 20kg-os vödör.  Anyagigény: 1,2kg / m2 / 1mm

 

Természetes ásványi és földpigmentek

A természet megajándékozott bennünket a legszebb színekkel, ezért mi nem is keverünk hozzá semmit!

Waxok

Amennyiben a felületeknek kiegészítő védelem szükséges, vagy kisebb részeken egyedi designt szeretnénk elérni, akkor alkalmazhatóak a méhviasz alapú waxok. Ezek közül létezik : hőálló, melyet akár a tűzhely mögé, vagy akár kályhára is felvihetünk, létezik semleges színű, melynek köszönhetően a felület ellenállóbb lesz és egy papírtörlő segítségével mosható.

Vályogfesték

Visszafogott természetes színek, selyemmatt ásványi felület, kiváló fedőképességgel. Mindez csupa természetes összetevőkből: kiváló minőségű anyagokból, és cellulózból.  Kiszerelés: 12kg-os vödör Kiadósság: 1kg kb 10m2 felületre elég egy rétegben. A kivitelezés történhet korongecsettel és rövid szörű hengerrel is. Figyelem a vályogfestékek és vályog nemesvakolatok kizárólag természetes összetevőkből készülnek így minimális színárnyalatkülönbségek nem zárhatóak ki, javasoljuk hogy tegyen félre némi tartalékot a javításokra. Ideális választás meglévő vályog felületek újrafestésére, illetve új gipszkarton felületekhez.

 

Vályog struktúrafesték

A vályog struktúrafesték a glett és a festék között helyezkedik el és finom kvarchomoknak köszönhetően szolid rusztikát ad a felületeknek. Felülete szintén selyem matt . Kiszerelés 20kg-os vödör.  Anyagigény: 1kg 5m2-re elegendő 1 rétegben.  Alkalmas alapok: gipszkarton felületek, meglévő vakolatok, betonfelületek.  Felhordás: vékony szőrű korongecsettel vagy hengerrel.

Tippek a tökéletes eredményért:

TIP 1:Figyelem a vályogfestékek és vályog nemesvakolatok kizárólag természetes összetevőkből készülnek így minimális színárnyalatkülönbségek nem zárhatóak ki, javasoljuk hogy tegyen félre némi tartalékot a javításokra.

TIP2: A munka megkezdése előtt készítsén egy kis felületen mintát, majd hagyja megszáradni  ezt követően válik láthatóvá a végleges felület.

TIP3: mindig elegendő anyagot keverjen be legalább egy falra, ideális esetben az egész helyiségre azonos színből.

TIP4: A vályog nemesvakolatok újranedvesítve újra plasztikussá, formázhatóvá válnak így ha egy felület vagy struktúra nem nyeri el tetszésünket viszonylag egyszerűen javítható.

Nehogy itt hagyja, vigye el ajándékba adjuk!
Vályogvakolat felujító start készletet

Már csak azt kell tudnom, hogy hova küldhetem.  
Addja meg azt az email címét amit használ amire biztosan megkapja ezt a fontos anyagot. 

Az adataid biztonságban vannak harmadik fél számára nem adjuk ki és bármikor egyetlen kattintással leiratkozhatsz. Nem küldünk levelet csak a témával kapcsolatos hasznos infókat amik érdekesek számodra is. Frissített adatkezelési tájékoztatónkat itt tallálja.

Majdnem kész ... 67%